CÉGPSZICHOLÓGIA


 

 

Minden mögött, amit létrehozunk, emberek és az ő gondolatviláguk áll, igaz ez természetesen a vállalkozásokra, cégekre is. Döntéseinkkel befolyásoljuk, akár életünk más területeit - döntéseink eredménye, hogy hogyan haladunk a kívánt cél felé, nagyban függnek az információktól, melyekkel rendelkezünk.

 Azonban választásainkra nem csupán a külső, szakmai információk vannak hatással - sőt, állandóan befolyásolja ezt a folyamatot a gondolataink rendszere. Az, hogy belekezdjünk-e valamibe, hogyan kezeljük üzleti partnereinket (és önmagunkat), hogyan építjük fel az utunkat, mind-mind ezen belső működéstől függ. Továbbá, szolgáltatásaink mind más embereknél érnek célba, ezért minél hatékonyabban látunk rá arra, hogyan segíthetünk nekik, annál gyorsabb és harmonikusabb lesz a mi haladásunk is.

 A vállalkozásunk mindemellett kiteljesedésünk, "önmegvalósításunk" egyik formája lehet, hiszen - optimális esetben, ami a cél - azzal foglalkozunk, amivel azonosulunk és azt közvetítjük a többi ember számára is. A jól működő cég pedig egyre több forrást ad számunkra, melyet saját és a világ fejlődésére fordíthatunk. Ezért a cégpszichológia foglalkozik az egyén jellemzőivel, céges szervezeti felépítéssel és szociológiai tulajdonságokkal is, ahol szintén megjelennek a pszichológia kérdéskörei.


 A vállalkozásokkal kapcsolatos konzultációk érintik:

- a személyes haladás kérdéseit

- céljaink külső és belső összhangját

- a vállalkozás irányításához kötődő pszichológiai működéseket

- a cég belső működési folyamatainak kiegyensúlyozását a hatékonyság és növekvő szabadsági fok érdekében

- a céges team felépítését, alkalmazottak viszonyát

- Brian Tracy International certifikáció szerinti ismeretanyagokat